Bemutatkozás

Kicsi gyerekkorom óta imádom az állatokat. Túláradó szeretetemben szinte minden kóbor kutyát hazahordtam, aminek a szüleim nem igazán örültek.

Volt más kis háziállatom is, de a kutya mindig nagy szerelem maradt, nem tudta egyik állat sem pótolni az ő szeretetét.

2002. augusztusában megismerkedtem a férjemmel, Attilával. Attila rengeteget dolgozott, ezért én nagyon egyedül éreztem magamat. Aztmondta, hogy valami kis háziállatot tarthatok, pl.ahörcsög, vagy tengerimalac, de ennél nagyobb állat nem kell a lakásba. Ígyahát elmentünk egy állatkereskedésbe, ahol megláttam egy icipici kiskutyát. Egy pici ketrecben feküdt és akkor már tudtam, hogy ez szerelem volt első látásra, nekem kell egy ilyen kutya.

Onnantól fogva állandóan csak rá gondoltam, és éjjel-nappal nyúztam Attilát, amíg azt nem mondta, hogy jól van, veszünk neked egy csivavát.

Az első kiállításon körülnéztünk, hogy milyen csivavákat vezetnek fel, és mit tartalmaz a chihuahua fajtastandardje. Több tenyésztővel és kiállítóval ismerkedtünk meg, akik segítették utunkat, tanácsokat adtak, ( Itt szeretnék külön köszönetet mondani Markó Zsuzsának és Istokovics Ferencnek ) és ezután próbáltunk ilyen kutyát keresni.

Így került hozzánk Drazsé ( Mona Corsa Kissy), aki nagyon szép kiskutya volt, de nem tudtunk vele kiállításra járni. Ettől fügetlenül semmi pénzért nem váltunk volna meg tőle, mindkettőnk nagy kedvence volt. Ez a kis bohóc mindenhová követett a lakásban bárhová mentem. Állandóan a papucsomon ült, és addig nem feküdt le aludni, amíg én sem mentem.

Összeismerkedtünk egy tenyésztővel ( Köszönet Borbély Zsuzsának ), akitől megkaptuk az első kiállítási kutyánkat Nokedli-t (Sombrero Nor-Tina).

Nagyon jó baráti társaság gyűlt össze minden egyes kiállításon és megfogott bennünket a hangulat. A mai napig imádok kiállításra járni, függetlenül attól, hogy milyen eredményt ér el a kutyám. Ez nálunk egy közös hétvégi programnak számít, sokszor nagyon tud hiányozni is.

A következő kutyusunk Mogyoró ( LucaMikó-Földi Nické "Mogyoró" - Tulajdonos: Tóth Tímea ), ő annyira tetszett nekünk, ( Köszönet Mikó Zsuzsának) hogy vettünk a tenyésztőjétől még egy csivavát, csak a hosszúszőrű változatát. Így került hozzánk a gyönyörű Mézi ( Mikó-Földi Sziszi-Mézi ).

2007. szeptember 09-én megszületett kislányunk Luca, 2010. július 10-én megszületett második kislányunk, Bianka.

Emlékszem amikor azt mondta a párom, hogy nem tudná elképzelni az életét 2 kutyával, hát ahogy elnézem most már nélkülük nem tudná elképzelni. Imádja őket, úgy mint én. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ő ennyire mellettem áll és segít, és hogy egyáltalán így állt hozzá az én szenvedélyemhez kezdetektől fogva. Nagyon szeretem az én kis családomat. Olyan, mintha a gyerekkori álmom vált volna valóra, és ez hatalmas boldogsággal tölt el.

Bognár Attiláné Rita

Miért éppen a chihuahua?

A chihuahua egy igazi társ annak, aki szereti az olyan pici kutyát, amely egész nap a gazdáját lesi, elkíséri mindenhová, és minden elkövet, hogy ő legyen a figyelem középpontjában. Addig fekszik elötted, figyel, ugrál, míg ki nem harcolja az őt megillető figyelmet, törődést. Lakásban tartható, mindegy, hogy kicsi vagy nagy, szereti a kényelmet, a puha dolgokat, a kényeztetést, de legjobban akkor elégedett, ha a gazdi kezében van. Ez teszi igazi ölebbé. Nagyon gyorsan alkalmazkodik a gazdi, család szokásaihoz, életviteléhez. Szeret lustálkodni, de hosszabb túrákban és kocogásban is megállja a helyét. Nagyon okos, gyorsan tanul, mind a szobatisztaságot, engedelmességet, vagy bármilyen ügyességi feladatot. Következetesen kell nevelni, mert ha egyszer valamit megengedtek neki, az onnantól fogva természetes.

A pici a családba érkezés után rövid idővel gazdát választ magának, számára ő lesz a falkavezér, a mindene. Kiskorától szoktatni kell mindenhez, lehetőleg mindenhová magunkkal vinni. Méreténél fogva éttermekbe, előzetes egyeztetés után a repülőgép utasterébe is felvihető. Fontos, hogy a kölyköt minél több külső inger érje, annál határozottabb, magabiztosabb lesz a későbbiek folyamán. Hagyjuk, hogy idegenek is megsimogassák, kézbe vegyék, így egy emberszerető igazi társasági kutyánk lesz. Otthon maradása esetén képes megsértődni, de hamar megbocsát egy kis játék, simogatás után. Sétáétatáskor vigyázni kell rá, mert nincs tisztában az erejével, ezért olykor hősiesen megtámadja a nála sokkal nagyobb kutyákat is. Ez a hósiesség nem egy chihuahua életébe került.

Ki ne szeretne olyan csupaszív, temperamentumos, nagyon játékos, bújos kiskutyát, aki élete végéig hűséges hozzád? Nem fog cserben hagyni., Nincs más célja, csak hogy boldoggá tegyen, és neked csak egy simogatásodba kerül, hogy ő is így érezzen. Egy biztos, nekem mindig lesz chihuahuám!

Bognár Attila